A magyar történelemmel foglalkozó rendezvénysorozat indult a Bécsi Egyetemen: Fodor Pál és Pók Attila előadása

UW2016. november 15-én előadást tartott a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetben az Universität Wien oktatója, Oliver Jens Schmitt. E látogatása során merült fel az a gondolat, miközben az MTA BTK TTI és az egyetem közötti kapcsolatok bővítésének részleteiről esett szó, hogy a Bécsi Egyetemen miért nincs a magyar történelemmel foglalkozó előadás-sorozat, mégpedig olyan, amelyet kifejezetten magyar kutatók tartanak.

A hiánypótló rendezvénysorozat megvalósításának kidolgozásában részt vállalt Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója, az MTA BTK TTI igazgatója, ifj. Bertényi Iván  a Bécsi Magyar Történeti Intézeti igazgatója, az MTA BTK TTI tudományos főmunkatársa, valmint Pálffy Géza, az MTA BTK TTI tudományos tanácsadója,  az MTA BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport  vezetője és Csaplár-Degovics Krisztián, az MTA BTK TTI tudományos főmunkatársa. Az első alkalomra 2017. október 5-én került sor, amikor Fodor Pál és az MTA BTK TTI igazgatói megbízottja, tudományos tancsadója, Pók AttilaUngarn in Europa. Tausend Jahre an der Grenze címmel tartottak előadást. A magyar történelemmel foglalkozó, német és angol nyelven tartandó előadás-sorozat (Ringvorlesung Ungarische Geschichte) első rendezvényére telt ház, számos érdeklődő  előtt került sor, és azt általános elismerés övezte.  A további részletes program itt olvasható.

Fodor Pál könyvei

Könyvek

Szerkesztett kötetek

Kereső a cikkek címében