Örök Mohács – megjelent a Rekonstrukció és Emlékezet-sorozat újabb kötete
Örök Mohács – Szövegek és értelmezések címmel megjelent a Mohács 1526–2026. Rekonstrukció és Emlékezet-sorozat legújabb kötete B. Szabó János és Farkas Gábor Farkas szerkesztésében. Hasonlóan a sorozat 2019-ben kiadott első kötetéhez (Több mint egy csata: Mohács), ezúttal sem csupán egy nap történetéről olvashatunk, hanem a csatához vezető időszakról és 1526. augusztus 29. utótörténetéről is. Mindezt a korabeli és az azóta eltelt időszak forrásain keresztül, amelyek jelentős része most először olvasható magyarul.
A kötethez Fodor Pál, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója írt előszót, amelyben kiemeli:
„»Mohács« örök. Viszonyítási pontja, örök keserve, örök »gombóca« minden magyarnak, akit érdekel a múltja. Amit sem kiköpni, sem lenyelni nem tud. Búvópatakként itt van velünk lassan ötszáz éve, és időről időre egy-egy váratlan hullám ismét a felszínre löki, hogy az akkor élő és múltjával szembenéző nemzedék is számot adhasson a maga Mohács-képéről.